HTML

Színházjegy infók

Hol mire és mikor kapok jegyet!

Friss topikok

Linkblog

Rivalda Fesztivál 2010 - Műsor és jegyinformáció!

2010.04.17. 12:08 SzinhazKedvelo

Mindig közönségsiker a Vidéki Színházak Találkozója, mely idén megújult lendülettel, Rivalda Fesztivál címmel kerül megrendezésre május 7-18. között.

13 előadást (Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Sopron, Tatabánya, Szekszárd, Szombathely, Zalaegerszeg) tekinthet meg a közönség közel egy hét leforgása alatt. Színes összképet kaphat a fővárosi néző a hazai színházi premierekről, úgy, hogy még a leutazás költségével sem kell számolnia.

 

A programban látható előadásokat szakmai zsűri válogatta ki, a résztvevő színház igazgatóinak javaslata alapján. A korábbi években megrendezett találkozókhoz képest újdonságnak számít az is, hogy a színházak csak az adott évadban bemutatott előadások közül ajánlhattak. A kínálat megelőzi a Poszt nyári ajánlatát, hisz 3 előadást már most, májusban láthatnak, amit a versenyre is érdemesnek tartottak.
A Rivalda fontosnak tartja, hogy amellett, hogy lehetőséget biztosít a legjobb vidéki színházak bemutatóinak megismerésére, a közönség és a szakma is elmondhassa véleményét. A résztvevő társulatok legjobbjai a fesztivál zárónapján nem távoznak üres kézzel, a szervezők ugyanis több díjjal is készülnek. A szakmai elismerések mellett, a Thália Színház közönség díját is hazaviheti a publikum által is legjobbnak ítélt előadás alkotói.

Rivalda naptár:

Május 7. Nagyszínpad
Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros - Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara
Május 8. Nagyszínpad
Katona József Színház, Kecskemét - Csehov: A három nővér
Május 8. Új Stúdió
Magyarországi Német Színház, Szekszárd - Görgey Gábor: Komámasszony hol a stukker? /német nyelvű ea./
Május 9. Nagyszínpad
Weöres Sándor Színház, Szombathely - Molnár Ferenc: Liliom
Május 10. Nagyszínpad
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg - Gogol: A revizor (POSZT résztvevő)
Május 10. Arizona Stúdió
Petőfi Sándor Színház, Sopron - Örkény István: Macskajáték
Május 11. Nagyszínpad
Gárdonyi Színház, Eger - Csörgess meg! (POSZT résztvevő)
Május 13. Nagyszínpad
Jászai Mari Színház, Tatabánya - Moliére: A nevetés iskolája (Amphitryon)
Május 13. Arizona Stúdió
Miskolci Nemzeti Színház - Martin Mcdonagh: Leenane szépe
Május 14. Nagyszínpad
Győri Nemzeti Színház - Egressy Zoltán: Kék, kék, kék
Május 15. Nagyszínpad
Csokonai Színház, Debrecen - Medvegyev: Fodrásznő (POSZT résztvevő)
Május 17. Arizona Stúdió
Békés Megyei Jókai Színház, Békéscsaba - Pataki Éva: Edith és Marlene
Május 18. Arizona Stúdió
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza - Reginald Rose: Tizenkét dühös ember

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinhazjegy.blog.hu/api/trackback/id/tr741929030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása